Bujdos-óra – Mindenségmedence versekben: Meghívó Péntek Róbert verseskötetének bemutatójára

Az ELTE EKL Savaria Könyvtár és Levéltára szeretettel meghívja Önt

Péntek Róbert: Bujdos-óra – Mindenségmedence versekben

c. verseskötetének bemutatójára.

Helyszín: ELTE SEK Forrásközpont, könyvtár II. emelet (Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4.)

2019. október 3-án (csütörtök) 16.00 órára.

Moderátor: Dr. Koós Ildikó

A kötet megvásárolható lesz az eseményen. Ára 3000 Ft.

Bemutatkozás

“10 éves koromban írtam meg az első versem, az óvodai hívogatóba, Álommanó volt a címe, még ma is őrzi a nagymamám. József Attila Mama c. versét hallva ekkor, tudatosult bennem az elhívás a költészetre. Gimnáziumban (pápai Türr István Gimnázium) mai napig legjobbnak és legmélyebb barátomnak hatására kezdtem még tudatosabban az írásba, együtt írtunk, együtt tanultunk és ismerkedtünk meg az elhallgatott igazságok, a belső lelki élet, a jelenleg uralkodó világképet gyökeresen megváltoztató kutatásokkal, történelmi összefüggésekkel, hamisításokkal és a szó nem kifordított értelmében vett ezotériával, azaz belső körrel, lelki úttal. Azóta sokat csiszolódott ez az út, folyamatos tanulás, tapasztalás árán jutottam ehhez a kötethez, mely őszinte Önvalómhoz törekvésemből fakad. Igyekszem a mindennapjaimmal felnőni a leírtakhoz és hitelt adni, annak ami rajtam keresztül szólal meg. Végh Tamás költő barátom mondta: A jó költő az Úristen író deákja, nem egyéb. Ennél pontosabb megfogalmazást és alázatot követelő feladatot nem kaphatnék. 3 év alatt raktam össze a kiadás dátuma előtt a kötet anyagát, tudatos szerkesztéssel, mottózással egy elhallgatott és szinte ismeretlenségbe süllyedt költőnktől és nyelvi zseninktől (Kiss Dénes).

Kortárs irodalmunk főárama önkényes, egoista, üres és tiszteletlen. Ezt bátran és a legnagyobb sajnálattal állapítom meg. Én törekszem szívemmel és szavammal az ebből való kiutat képviselni, bár sok akadályba és ellentétbe ütközök ebből fakadóan. Az ihlet természete érzéken túli és mégis a valóságunk része, ahol a lélek belsője a körülötte lévő természettel megtalálja egységét, rokonságát és a benne rejlő misztériumot. Megtisztelő, hogy két előszót, ajánlót is kaptam a kötethez. Hagymás István, az régi-új szemléletű irodalom úttörője, aki először ismerte fel, hogy miért vagyok itt, és Tóth Zsolt, egy meg nem értett új tudomány nemzetközileg is élvonalat képviselő zsenije, aki a külső és a belső fizika összhangzatát adta át nekünk könyvében. Hálás vagyok a Muravidék Baráti Körnek a támogatásért, rengeteg segítségért, lehetőségért, főleg Ruda Gábor szerkesztőnek, akinek alázatos munkája nélkül sehol sem tartanék.  Ha jellegzetességet kellene kiemelnem magamtól, egy biztos mindenkinek feltűnik, a magyar nyelv bölcseletének példázása a szavak újra alkotásával. Mivel a magyar ember nem tud a saját nyelvén ezért magamra vállaltam azt a feladatot, hogy verseimen keresztül tanítom. Azt mondják, szétszedem a szavakat, szerintem csak felhívom a figyelmet egy fogalmi hangalaki fraktális rendszer végtelen bölcsességére, ami számomra egyértelmű. Készül a következő kötetem is, és egy nívós, alázatos, becsületes szakértő társasággal egy tanulmánykötet is, melynek célja az irodalom visszavezetése a szerves, élő, áldásos szemléletbe.

Következő kötetem várhatólag tavasszal jelenik meg, mely még szerkesztés és formálás alatt áll. József Attila, Várkonyi Nándor, Kodolányi János, Sinka István, Nagy László, Kiss Dénes, Weöres Sándor, Áprily Lajos, Juhász Ferenc csak hogy a tudatomban lévő legfontosabbakat emeljem ki a teljesség igénye nélkül, akik mély hatást gyakoroltak rám, az elmúlt időszakban. Remélem a kötetem hátulján lévő hun királyi koronaékszer képi, szakrális üzenetéhez méltóvá nemesedek, hogy ezzel is a magyarság kollektív lelki küldetését erősítsem a szeretet nevében.”

Borító

You may also like...

Accessibility Toolbar

Honlapunk megfelelő működéséhez cookie-kat használunk.

Cookie információk